Ezt nem hiszem el... ezt nem mondhatta Ő... Biztosan csak képzelődtem... Ő nem beszélne így... Ő kedves... Zavartan néztem rá...
- Hogy mondtad?
- Mi van, süket is vagy? Azt kérdeztem, hogy képzeled azt, hogy tőlem kérsz segítséget a mocskos céljaid végrehajtásához?
- EH? - tört ki belőlem - Az én céljaim nem mocskosak! - kiáltottam dühösen.
- Csakugyan? Akkor talán félreértettelek... Véletlenül nem arra kértél meg az előbb, hogy segítsek neked, hogy megszerezhesd azt a fiút, akit te önző módon szeretsz? Ráadásnak az nem is érdekel, hogy Ő hogyan érez!
- Tévedsz!
- Igazán? Mondd csak, mégis miben tévedek?
- Én csak arra kértelek, hogy abban segíts, hogy több önbizalmam legyen. Nem kérem, hogy intézd el Ő is belém szeressen. Én csak el akarom neki mondani, hogy érzek iránta. De tudod mit? Felejtsd el, mégse kérek a Te segítségedből!
- Szóval így állunk. Kezded felkelteni az érdeklődésem....
- Nem érdekel! Hiba volt a részemről, hogy azt hittem segíthetsz! - kiáltottam rá, és indultam hazafelé.
- Előbb próbára teszlek! - mondta, majd utánam lépett és karomnál fogva magához rántott.
Magához ölelt, kezével kitámasztottam az állam, és megcsókolt. Az a szemét tényleg megcsókolt! Próbáltam ellökni magamtól, de túl erős volt. Végső kétségbeesésemben eszembe jutott valami... Beleharaptam a szájába. Ő rögtön elengedett és sajgó szájához kapott. Én kihasználtam a lehetőséget, és ismét haza felé indultam...
- Ez a lány más... kedvelem... - hallottam fojtott hangját, majd jókedvű nevetését.
Ez a fiú megőrült! Nem normális! Remélem holnapra elfelejtem ezt az egész rémtörténetet! Mindenáron felejteni akarok!
