Unokatestvérek? Ez nem hiszem el.. kizárt, hogy bármi közös
legyen egy ilyen szemétládában és az én imádott Ichiyo-senpai-omban! Mégis mit
művel ez a barom? Láttam, hogy senpai nagyon meglepődik a kijelentésén… nem
csodálom… Előbb rá nézett, majd rám. Próbáltam egy segélykérő pillantást
küldeni felé, miközben az a kéz még mindig a számon pihent. Féltem, hogy nem
veszi majd észre a jelzésem és rettegtem ezzel az idiótával elmenni bárhová is.
Éreztem, hogy szemeim könnybe lábadnak… azonban mielőtt egyetlen könnycsepp is
végiggördülhetett volna az arcomon, senpai elkapta a kezem és magához rántott. Nem
akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörtént… Senpai megértette a jelzésem, és
kimenekített Eiri-kun karmai közül. Csak tudnám, hogy Tori-chan mégis hogy volt
képes ennyi éven át elviselni őt, amikor én két nap után már alig várom, hogy
megszabadulhassak tőle. Ichiyo-senpai olyan erővel rántott ki unokatestvére
kezei közül, hogy én tehetetlenül csapódtam neki erős mellkasának. Ő egyik kezével
még mindig csuklómat szorította, másikakkal pedig fejemet mellkasára szorította.
- Menj el, Eiri – mondta határozott hangon.
- Mégis mi ütött beléd? Ő az én csajom – hallatszott
a haragos válasz.
- Lehet, hogy te ezt így gondolod, de én
meg vagyok róla győződve, hogy Maya-chan ezt nem így látja.
Szent
egek, ezt el sem hiszem, tudja a nevem? Ráadásnak a keresztnevemen szólít? Ezt
legmerészebb álmaimban se képzeltem volna.
- Mégis mit tudsz te róla?
- Többet, mint hinnéd. Tudom róla, hogy egy
kedves és szeretetre méltó lány, aki mindig őszinte magához és másokhoz
egyaránt. Tudom, hogy őszinte célok vezérlik, bármibe is kezd, és akármilyen
rossz dolog is történik vele, egyetlen rossz szó nélkül eltűri, mert ő ilyen.
Most pedig tűnj el a szemem előtt, minél hamarabb! – kiáltott rá Eiri-kun-ra.
Fejem
még mindig mellkasán pihent, ezért nem láthattam Eiri arcát, de biztos voltam
benne, hogy most nagyon dühös. Távolodó léptek hangja hallatszott, majd
Ichiyo-senpai elengedte a fejem, én pedig felnéztem ragyogó szemibe.
- Most már minden rendben, nincs mitől tartanod.
Az az idióta már elment és ha rajtam múlik többet nem fog zaklatni téged – mosolygott
rám.
Kö-köszönöm – mondtam zavaromban dadogva, majd amikor észrevettem, hogy
még mindig fogja a kezem, gyorsan megfordultam és elrohantam, mint egy idióta
